A mangalica zsírsertés az egyetlen magyar őshonos sertésfajta. Kitenyésztése József nádor nevéhez fűződik, aki 1833-ban a Milos szerb fejedelem topcsideri birtokán tett látogatása után, a fejedelemtől ajándékba kapott - a szerbek zsíros sertés Sumadia fajtából - 10 kocát és 2 kant keresztezte saját, kisjenői birtokán levő szalontai és bakonyi zsírban szegény állományával. Kísérletét siker koronázta és az 1840-es évekre kialakult ez az egyedi külsejű magyar sertésfajta. Akkoriban valamennyi magyarországi földbirtokos a kisjenői birtokról vásárolt tenyészállatot, így a mangalica hamarosan a magyar vidék egyetlen sertés faja lett. A kiváló minőségű hús alapanyagot adó sertés elterjedésének köszönhetően híres tenyészetek alakultak ki, mint pl. az 1865-ben létrehozott Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok is.

Mangalicák a szentendrei Skanzenben

A XIX. században igen keresett alapanyaggá vált a mangalica mind a hazai, mind a külföldi szalámigyárak és ipari húsüzemek tekintetében. Az 1895-ös sertéspestis igen megritkította az állományt, de népszerűsége még így is töretlen maradt. Újabb csapásként az I. világháború után a mangalicaállomány nagy része az elcsatolt, határon túli területekre került, melynek következtében saját sertésállományunk, mint konkurencia jelent meg a szerb, a szlovák és a román piacokon. A két világháború közötti időkben megjelenő nyugat-európai eredetű sertések ekkor még nem veszélyeztették vezető szerepét hazánkban, de a II. világháború után a pusztítás és a jóvátételi szállítások, az 50-es években az import hússertés egyre erősebb megjelenésének következtében számuk igen megfogyatkozott. A 70-es évekre a mangalica disznót a kihalás fenyegette, a megmaradt kis állomány a végleges pusztulásra várt. Ennek elkerülése érdekében 1973-ban védetté nyilvánították és 1974-től állami támogatás mellett tenyésztették tovább Magyarországon.  A teljes létszám ekkor mindössze 200 darabra tehető.

A fajta megmentőjeként érkezett 1991 tavaszán Juan Vincente Olmos Liorente spanyol sonkagyáros is, aki valamilyen ridegen tartható sertést keresett egy kiváló minőséget képviselő sonka- és karajfélék alapanyagaként. Ebben nagy segítségére volt Tóth Péter agrármérnök jelölt. Együttműködésüket hamarosan siker koronázta és azóta a mangalica tenyészállománya folyamatosan emelkedik. Mára ez az őshonos magyar fajta már nem veszélyeztetett  többé, s ez köszönhető nemzetközi sikerének is, hiszen nemcsak a világhírű spanyol serrano sonkának adja  alapanyagát, de a messze földön híres olasz sonkáknak is.